Hi e zouça hur poénieu, e acqùit resteu er péhèd hag e ra nerh d’hur vertuyeu.
I. Er poénieu distérran hemb er batiantæt e za de vout néhançus bras. N’hum gonfortér quet é cresquein é anquin hag é chagrin ; mæs er batiantæt e laca er spered é peah hag e zouça er poénieu.
Er groéz ne hra poén d’emb meit rac ne vennamb quet hi doug ; n’hun disconfort nehi nameit a guement ma vennamb hum anquinein : quement-cé en dès laqueit unan-benac de larèt : n’hun nès quin croèz nameit er ré e vennamb hur bout, rac n’ou santamb nameit a p’ou heméramb énep d’hun halon. Arsàu e hrant a vout croézieu ha poénieu aveid omb quentéh èl ma ou heméramb a galon vad. Gùir-é penaus er batiantæt ne lam quet en droug nag er boén ; mæs hi ou douça ; hi e laca, revé conzeu hur Salvér, er peah én inean.
II. Er batiantæt e acqùit rest er péhèd, hag é bèr amzér hi e hel gobér d’emb bout pardonnet a hilleih a béhedeu. A pe gomprenehemb er péh e vérit hur péhedeu, é léh hum glêm ag en drougueu, ni e larehé : en Eutru Doùé ne houlen quet calz a dra guet-n-emb, rac, pèl doh méritein consolationeu, ne véritamb nameit poénieu ; rai eurus vér hum dennein ag en ihuern quer marhad-mad. Méritet e mès ean cand cùéh, ha n’en d’on quet hoah inou ; me zeli enta adorein misericord men Doué, péhani, é léh en drougueu calet-cé, hum goutant a boénieu distér ér bed-men. N’ancoéhamb jamæs penaus nag en hur behé groeit meit ur péhèd marhuel, Doué e zou ur Vajesté quen ihuel, ma ne hellou bis-
