dal péhani ne huél quet é visér nac en dobér en dès a secour en nean.
Mar er hredet, perac ne houlennet-hui er secour-zé ? Hui e zeliehé, revé avis hur Salvêr, er goulen hemb arsàu. Ur heih peur én dobér e houlen secour hemb arsàu ; unan clan e huannad arlerh er yehaid ; en hani en dès hoant e houlen en alézon ag un tam bara. Perac enta, a p’en d’oh quer peur, quer goan, quer miserabl, ne houlennet-hui nitra guet Doué ?
II. Rac martezé é credet penaus Doué n’hou cheleu quet pé ne gleu quet hou pedenneu ; hui e vanq enta a espérance. O tud goan a fé ! mèn é ma er gonfiance e zeliet hou pout é mériteu hag é conzeu hur Salvér ? Ha n’en dès-ean grateit ne vou refuset ferm nitra ag er péh e houlennehemb én é hanhue ? Naren, Doué ne refus nitra d’er beden. Eit bout cheleuet, n’en dé quet requis larèt paud a gonzeu : a pe bedet, e lar Jesus-Chrouist, ne gonzet quet calz ; ne hret quet èl er bayannèd péré e chonge bout cheleuet dré forh larèt conzeu.
Er béhourès a Samari hum goutantas a larèt de Jesus-Chrouist : Eutru, reit-t’ein ag en deur-cé a hræce ; quentéh hi er receuas hag hum gonvertissas. Er Publikén, goleit a dorfæteu, ne hras nameit er bedenmen : Men Doué, hou pèet truhé doh ur péhour queih ma on, hag aben é oé bet pardonnet. E1 lair mad, péhani en doé tremeinet é vuhé é hobér peb sort laironci, ne laras nameit er gonz-men : Men Doué ! hou péet chonge a han-an, ha Jesus-Chrouist quentéh e bardon dehou hag e lar dehou, hui e vou hinihue guet-n-ein ér baraouis.
Me lar memb n’en dé quet requis larèt a vêg pé chongeal é conzeu aveit pedein, eid en devout er péh e houlennér. En inean e bèd a pe zesir ér galon. Ne huéiamb quet en en doé Madelén, quênt hé honversion,
